2014. július 1., kedd

2014-07 Frissítés:

Örömmel jelentjük, hogy az iNapló ismét frissült: a Hálózati életműkiadás projekt navigációja átalakult, a mutató vonatkozó tételei a dokumentumok szövegei mellett jelennek meg, a mutatón belül anélkül lapozhatunk, hogy a dokumentumból elnavigálnánk.
Bővült a verseket kézirataikkal összekapcsolva megjelenítő gyűjtemény, már 226 vers születését követhetjük nyomon az első kéziratot összehasonlítva a nyomtatásban megjelent, végleges versszöveggel.
A naplórészletek digitalizálásában már 538 feljegyzésből áll az on-line, indexelt minta. Törekedtünk arra, hogy eseményekben, ismert személyiségek megjelenésében gazdag napokat válasszunk.
A kronológiai háttérgyűjtés majdnem minden naplóbejegyzéshez elkészült, a mutatóból közvetlenül megnyitható a naplóbejegyzések mellett.
Újabb internetes kutatásainkat a kutatásInapló blogon követhetik nyomon (a régebbi írások az ELTE-LIS honlap virtuális olvasótermében, a szemináriumi dolgozat archivumban változatlanul fellelhetőek több, mint tíz évre visszamenően.) Internet szemlénk félévente aktív az internetszemle.blogspot.com címen.
Létrehoztuk az iNapló facebook profilját, 2014. őszétől érdemes figyelni, de már most lehet csatlakozni.
Hely- és kortörténeti projektjeink közül az iTTiVoTT frissült legutóbb.
Számos hibajavítási, adat-egységesítési műveletet végeztünk, bízunk benne, hogy a hosszú várakozás ellenére örömüket lelik munkánk újabb változatában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése