iNapló - Irodalom és Internet : webprojekt 2015.

Poesis Hungarica emlékhonlap

Pusztán a dísztelen, puritán tipográfiai eszközökkel formált borítók képeiből, a közreműködő alkotók és illusztrálók névmutatójából, bibliográfiai adatokból és szakirodalmi hivatkozásokból áll ez a "virtuális emlékmű", nem vállalkozik a szövegek közlésére, lapozhatóan teljes, digitális reprodukálásra, utóbbiaknak talán értelme sem volna, hiszen a hetvenes-nyolcvanas években e kiadványokba beválogatott versek föllelhetőek azóta más digitalizált kiadványokban, a többségében máig méltányolt költői életművek ismertebb köteteiben is. A projekt tehát - kívülállóként szemlélve - jelképes információtartalommal járul a magyar nyelvű webtartalom kincsestárához, ám a könyvsorozatot jobban ismerők - s e kör bővüléséhez tán a létrehozott oldal is hozzájárul - tudhatják, miért érdemli a hajdani kiadói vállalkozás a megemlékezést. A bibliofil kötetsorozatot kiadó Lipták Pál legendás alakja volt a magyar könyvtáros szakmának, a békési kulturális élet szervező személyiségeként aktivitása, kreativitása máig érezteti hatását, s képzőművészként, etnográfusként, könyves alkotóként életművét számon tartja digitalizált emlékezetünk halála óta is.

Három könyvtáros, az ország könyvtári rendszerét alapjaitól megújító Sallai István, Lipták Pál és a költő Fodor András 1951-es találkozásának történetét utóbbi visszaemlékezéséből  ismerhetjük, s naplójából tudható az is, hogy a költő-könyvtáros kapcsolata a könyvtáros-"polihisztor" Liptákkal író-olvasó találkozókon, békéscsabai kulturális eseményeken keresztül folyamatos maradt, biztos hátteret adva a könyvsorozat 1974-es indításához. A könyvtári térhez, működéshez kapcsolt pezsgő szellemi élet más formákban, de ma is biztosíthat, megteremthet a Poesis Hungaricát éltetőhöz hasonló, személyes munkakapcsolatot, baráti feladatmegosztást: "Ha keressük, hogy mije voltam én ennek a sorozatnak, mondhatnám, hogy fölhajtó, udvari szállító vagy valami efféle. Természetesen megmaradt az együttműködésben mindig a szabad mozgás, tehát egyőnk se kötötte meg feltétlen a másikat. Mindig úgy történt, hogy ajánlatokat tettem, amiket Pali revideált és a közös megegyezés alapján kezdtem aztán lépéseket tenni a választott költő felé. A kiválasztásban ő - nagyon helyesen - előnyt alkalmazott a régió, a táj költőinek felvételével."

A Poesis Hungarica így, Lipták legendás, minőség-eszményét szolgáló kreativitásával és Fodor - ma úgy mondanánk - "kapcsolati hálója" által válhatott a korabeli irodalmi élet szerves részévé, kiegészítőjévé, hiányzó kötetmegjelenéseket pótló, lehetőségeket és a centrumtól távolabb születő értékeket felmutató eszközévé. A sorozat sikere és rétegkiaványként elismertsége is bátorította Liptákot további kiadói kezdeményezéseiben (képzőművészeti sorozatot indított, a verseskötetek után próza és esszé köteteket is megjelentetett).

A Poesis Hungaricában kiadott 36 költő -  köztük Bella István, Csoóri Sándor, Csorba Győző, Fodor András, Garai Gábor, Gergely Ágnes, Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Juhász Ferenc, Kalász Márton, Kálnoky László, Képes Géza, Keresztury Dezső, Kiss Dénes, Lator László, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János, Rába György, Rákos Sándor, Somlyó György, Székely Magda, Takáts Gyula, Tornai József, Vas István, Vészi Endre, Weöres Sándor és Zelk Zoltán - kiadványként és egyben honoráriumként kapták kézhez a Varga Hajdu István, Martyn Ferenc, Lipták Pál, vagy a szerzők saját rajzaival illusztrált, japán hajtású, bibliofil köteteket. Amiként a kiadás is testreszabott volt - a szerzőkkel egyeztetett, az alkotók régi vágyait, ötleteit vagy hiányzó megjelenéseiket beteljesítő; - úgy felhasználásuk, terjedésük is az irodalmi élet organikus, valós igényeit követte: az aláírt, számozott példányok dedikálva, személyes kapcsolatok mentén kerültek könyvespolcokra, kitüntetett olvasók becsben tartott gyűjteményeibe.

"Tanúja voltam nemrégiben" - idézi fel Fodor egy 1985-ös interjúban  - "amikor az Írószövetségben Domokos Mátyás, hóna alá csapva néhány kiadványunkat, a Kiadói Főigazgatóság emberei és a nyomdaipar ott megjelent képviselője előtt fölmutatta, hogy íme, így is lehet könyvet kiadni. Különösen verskötetet, amelyet tulajdonképp szerencsésebb volna egy-egy ilyen manufaktúra-jellegű nyomdában elkészíteni, mint a nehézkes, nagy, fölhígított nyomdai szerkezetben. Körbejártak a kiadványok, megcsodálták, és valóban le is szűrték azt a tanulságot, hogy keresni kell olyan nyomdai lehetőséget, amire Lipták adott példát. "
Ha a hetvenes-nyolcvanas évek szabályozott szerzői jogi viszonyai között működő, az írásbeliség tekintetében monopol helyzetű könyv- és folyóiratkiadás közegében létjogosultsága lehetett a Poesis Hungarica 250 példányban megjelenő kiadványainak, akkor létének háttere és körülményei a mai, digitalizált, másolva fogyasztó szövegkultúrában is értékes tanulságokkal szolgálnak.

A Poesis Hungarica máig időszerű tanulságát nem is annyira könyvészeti téren kell keresnünk, mint inkább az egyedi, személyes hitelű információforrások növekvő keresettségében, s a könyvár szereplehetőségében az írókat olvasókkal, alkotókat tudásvággyal összekapcsoló aktivitás területén. A mindenkori tartalomszolgáltatásban betölthető rések, rétegigények találékony kielégítésében.
(Részlet / Fodor János: Poesis Hungarica  - digitális kontextusban. Könyv, könyvtár, könyvtáros, (2015.) 24. évf. 6. pp. 23-26.)